Értékelni...
Nem nagyon szeretem a kritikát, mint műfajt, bár kétségkívül valamilyen szinten hasznosnak tartom. Például olvasok színikritikát és olvasom a molyon az értékeléseket. Általában viszont jelentős mértékben nem befolyásolnak abban, hogy megnézek-e egy előadást vagy elolvasok-e valamit. Sőt, sokszor csak utólag olvasok értékeléseket, amikor tudni szeretném, hogy az én véleményemhez képest mások mit gondolnak valamiről.
Nem hiszem, hogy létezne bármilyen objektív mérce meg valami fix rendszer ami alapján abszolút értékeléseket lehet alkotni. Nem hiszek a Pritchardokban.
Nehézséget okoz például a molyon tízes skálán értékelnem valamit. Amit egy könyvről gondolok, az szubjektív. Amilyen véleményt formálok róla, az az enyém. Gondolom ezzel a legtöbbünk így van.
Akkor szeretek olvasni, ha az személyes élmény, és azt nézem, hogy nekem mitől lesz egy könyv jó. Sokszor szoktam találni olyan pontokat az olvasmányaimban, ahol kapok valami jót a szerzőtől. Még akkor is, ha a csak egy asszociációt, ami attól van csak benne a könyvben, hogy én vagyok az, aki épp olvassa, én rakom bele. Ha valamitől sokat kapok, akkor az nekem akkor is értékes, ha mellette van benne egy rakás érdektelen meg mondjuk egynéhány nékem silány dolog. (Ilyen volt színházban Gothár Péter Vakond-rendezése, a kritika szétszedte, a közönség unta, én meg ragyogtam az asszociációim közepette.)
Szóval általában az a tendencia, hogy fölülértékelek dolgokat. Persze olyan is van, amikor valami annyira de annyira nem-nem-nem, hogy félrerakom, keresse benne a jót az, akinek van hozzá idegrendszere. Végülis ízlésem is van, meg folyamatosan azt érzem, hogy nem érek rá "rossz" dolgokat olvasni.
Könyvválasztás
A következő olvasmány kiválasztása? Na, ez rázós. Egyfolytában csomó mindent akarok olvasni, de egyszerűen úgy érzem, hogy az élet rövid ahhoz, hogy mindent elolvassak, ami érdekel, és közben éljek is. Van várólistám, mindig lehetetlenül hosszú, és gyorsabban bővül, mint ahogy haladok vele. Megnyugtat, hogy nem a fejemben kell számontartani, hogy mi mindent akarok, mert csak úgy tudok olvasni, ha elfelejtem, hogy mi minden egyebet akarok most azonnal, és csak arra figyelek, amit épp olvasok. Aztán ha végére értem az aktuális olvasmánynak, akkor jön a nagy dilemma, hogy abból a rengetegből mi legyen a következő. Általában próbálom azt választani, ami aktuálisan a legjobban izgat, mert ha nem azt választanám, folyton pislognék ki a könyv mögül rá, hogy jaj, érjek már a végére ennek, mert most azt akarom, stb.
Könyvadaptációk
Ez egy borzasztóan jó téma, csak nincs elég jó rálátásom, lévén borzasztóan hiányos műveltségem a filmek terén (is). Ha könyvadaptációkra gondolok, először a Harry Potter-filmek jutnak eszembe, azokat láttam, és még a könyveket is olvastam hozzá. Most pótoltam be a Twilightot, először könyvben az Alkonyatot, aztán az első filmet, hogy tudjam, mi az. Meg a Star Wars-ot is láttam, de ott már mintha előbb lett volna a film, mint a könyv, olvasni meg nem olvastam. Büszkélkedhetek még azzal, hogy a Gyűrűk Urából se a könyvhöz se a filmhez nem volt közöm, és akkor most lehet kanyarodni a nemsorozat jellegű szépirodalomhoz. Például a The Importance of Being Earnestet Oscar Wilde-tól előbb láttam filmen, ami felvonultatja a brit színészek krémjét, és ennek ellenére borzasztóan irritált akkor, mire költelező lett a dráma az egyetemen, kedvem sem volt elolvasni. A Jane Eyre-t is előbb láttam rekordhosszú BBC-s adaptációban, minthogy olvastam volna, az például tetszett.
Éééés, hát körülbelül ennyi jut eszembe kapásból. Én előbb olvasni szeretek, aztán megnézni a filmet. De lehet, hogy úgy pontosabb a megfogalmazás, hogy ha már láttam a filmet, akkor nincs olyan nagy kedvem elolvasni valamit. Egy film számomra csak akkor ronthat el egy olvasmányélményt, ha előbb látom a filmet, minthogy olvastam volna a könyvet.
És amiről itt szeretnék írni az az egyik nagyon kedves filmélményem, ami egy könyv alapján készült. A filmet Julian Schnabel rendezte, így figyeltem fel rá, amikor a mozikba került. A címe Le Scaphandre et le Papillon. Magyarul Szkafander és pillangó. A filmet egyszerűen imádtam, kétszer is elmentem moziba megnézni olyan egy-két év különbséggel, pedig ritkán járok moziba. Ilyen szempontból egyedüli ez a film, általában nem szoktam valamit kétszer megnézni moziban. Ha tetszik, akkor megvárom a dvd-t stb. Szerintem azután került a környezetemben lévő könyvesboltokba Jean-Dominique Bauby könyve, miután a film sikeres lett Cannes-ban, mert a könyvborító a film képeit használta. (Emlékszem, Philipp Pullman Sötét Anyagok trilógiáját is kiadták aztán filmes borítóval, sőt még át is írták az Északi fény címét Arany iránytűre a film miatt. Persze ezt sem láttam.) Szóval ott volt Jean-Do könyve a könyvesboltokban, és először megörültem neki, aztán azóta sem mertem megvenni vagy elolvasni. Egyszerűen nem merem, annyira jó a film.
Itt az előzetese.
