Negyedik hét - Kedvenc szerzők. Na de interjúhoz?

A pontos kérdés így hangzik:
"Ha a kedvenc írójával/íróival készíthetne interjút, ki lenne/kik lennének a kiválasztott(ak)?" 

Először is az interjú műfajáról kell beszéljek. A minap ért a felismerés, hogy rengeteg interjút nézek és olvasok évek óta. Nézni sokkal jobb, mert sokkal jobban meg lehet belőle ismerni az alanyt, és egy érdekes viszonyba is belelátsz. Egy kicsit hasonlít egy kedves filmemhez egy ilyen helyzet. Ez az Éjszaka a Földön, ami arról szól, hogy ugyanabban az időpontban a Föld különböző pontjain utasok ülnek be taxikba, és beszélgetésbe elegyednek a sofőrrel.

Érdekel maga a viszony is azon felül, hogy mit és hogyan mond el az interjúalany. Azt hozzá kell tenni, hogy általában színészekkel és zenészekkel készült interjúkat nézek és olvasok. Meg merem kockáztatni, hogy többszáz interjúval volt már dolgom.

És akkor most jön a csavar. Interjút készíteni valakivel? Na, azt nem. Pláne nem, ha nagyobb kedvencemről van szó. Az interjú az én meglátásom szerint egy csatorna tömegekhez. Médium. És a legkevésbé az számít, hogy ki az, aki készíti, aki kérdez. Az persze nagyon sokat számít, hogy milyen kérdéseket tesz fel, és hogy hogyan van része abban, hogy milyen hangulat alakul ki a beszélgetés közben. De az alanya, bár hozzá beszél, nem hozzá beszél. Most próbálom kerülgetni a dolgot, mert mégiscsak többféle interjúhelyzet létezik már csak attól függően is, hogy milyen célok és érdekek fűződnek hozzá a kérdező és az alany részéről. Ugye a dolognak a legtöbbször van marketing-oldala (is).

Szó ami szó, ha a kedvenceimről lenne szó, egész biztosan nem szeretnék interjút készíteni velük. Helyette inkább beszélgetni szeretnék, sokat. Ismerkedni, barátkozni. Mert persze van az a hülye helyzet, hogy te mondjuk tudsz egy rakás dolgot az emberről, mondjuk kaptál tőle valami személyes élményt is, de neki két perccel ezelőttig fogalma sem volt arról, hogy létezel, és most sincs túl sok gőze arról, hogy ki vagy. Mostanában az jutott eszembe, hogy ha találkoznék valakivel, akit úgy érzem, hogy nagyjából megismertem anélkül, hogy neki a leghalványabb sejtelme lenne arról, hogy a világon vagyok, akkor szeretnék neki sokat mesélni magamról, hogy valamiféleképpen kiegyenlítődjön a dolog. Ez persze önzőnek hangzik, de talán mégsem az. Mostanában szoktam ezen gondolkodni.

Szóval néhány szerző, akikkel szívesen jobban megismerkednék személyesen (mondom, nem kimondottan irodalmárokkal készült interjúkkal találkozom tömegesen):

Jostein Gaarder. Az egyik nagyon kedves regényem, A történetárus szerzője. Kíváncsi vagyok az emberre, aki írta. Most olvastam, hogy valami kaka volt/van körülötte Izrael-ügyben, de én ehhez butuskának érzem magam, kéne még egy utánaolvasni mindenfélének, hogy saját véleményem legyen, meg hogy egyáltalán megértsem, hogy pontosan miről is volt szó. De érdekel, milyen az az ember, akinek valószínűleg van némi köze ahhoz, hogy hogy nézek az apró dolgokra a világban.

Kosztolányi Dezső. Hát róla körülbelül tudom, milyen ember volt. Meg azt is sejteni vélem, hogy ő mindenki Didéje, mert Kosztolányit nagyon sokan borzasztóan szeretik. Fogalmam sincs, mit mondanék neki, ha találkoznánk. Mondjuk mesélnék a huszonegyedik századról, a világról, amiben élek. Meg megkérdezném, hogy mit gondol néhány versről, amit velem egyidős önjelölt költők írtak. Kosztolányiban az fogott meg először, hogy úgy összetojja magát a halál gondolatától, mint én. Szerintem amennyire lökött kisfiú maradt, annyira szerette az életet, biztos tudnánk beszélgetni arról, hogy mennyi minden mellett elmennek az emberek a világban. Meg mennyire gyorsult fel az élet az ő idejéhez képest. Vagy ilyesmi. Vele talán még arról is lehetne beszélgetni, hogy képzelje el, hogy áll ma az oktatásügy szénája.

Raymond Carver. Hát tőle igen keveset olvastam eddig, mondjuk öt-hat novellát. (Gaardertől a másfél könyv sem mondható éppenséggel soknak...) Ugyanakkor meg... Még azt is elképzelhetőnek tartom, hogy szakdolgozati témámmá váljon. Már ha nem hurrognak bele, hogy angol szakirányon ne válasszak amerikai szerzőt vagy nem választok mégiscsak drámát vagy valaki mást stb. Biztos ő is érdekes ember volt. A legtöbb ember érdekes.

Samuel Beckett. Beckettet elvinném színházba, megnéznék együtt egy csomó mindent, aztán megbeszélnénk, ki mit gondol. Beckett tökizgalmas ember lehetett. Vele (is) sokat meséltetnék a mindennapjairól.

Harper Lee. Na persze ő él, de interjút egészen biztosan nem adna, senkinek sem ad; mondom, hogy inkább beszélgetni szeretnék ezekkel az emberekkel. Írt egy olyan regényt, hogy imádom. (Ne bántsátok a feketerigót!) És 85 éves, biztos sokat tudna mesélni az életéről, a családjáról meg a barátairól. (Ha szellemileg friss.) Mutassa meg nekem Alabamát. Beszéljünk a világról. Szeretném ismerni.

Hát mondjuk többet nem sorolok fel, ne legyek már telhetetlen. :)